A nedvességgel érkezik a penész is - Tippek a megelőzésére

2016-01-26 - TeMestered

A fűtésszezon során lakásunk nedvesebb részein penészesedés fordulhat elő. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a penészgomba csak régi házakban ütheti fel a fejét, ezzel szemben azonban az igazság az, hogy bárhol előfordulhat, ahol a környezeti adottságok megfelelőek számára. Részben a mi feladatunk ezt megakadályozni, és tenni arról, hogy kellemes meleg otthonunk hangulatát ne tegye tönkre a tudat, hogy a lakásunkat a penésszel is meg kell osztanunk. Jobb nélkülük élni. Lássuk mit is tegyünk ellenük.

Tetszik? Oszd meg az ismerőseiddel:

A nedves sarkokban megbújó penésznek nem csak a látványa riasztó, hanem sokszor az egészségünkre is káros lehet. A penész egy gomba, melynek spórái bárhol megtalálhatók. Bajt igazán akkor okoz, ha az arra alkalmas körülmények miatt szaporodásba kezd. Ugyanolyan jól eléldegél a falon, a ruhán, a bútorok hátoldalán vagy egy tapétán, mint a hetekre hűtőben felejtett joghurton. Jelenléte komoly egészségügyi problémákat is okozhat. A legjobb védekezés a megelőzésben rejlik, ezért érdemes pár már jól bevált tanácsot betartani az elkerülés érdekében. 

Megelőzés

A megelőzés alapszabálya szerint a helyiségek páratartalmát minden esetben tartsuk 50 százalék alatt! A páratartalmat higrométerrel mérhetjük, melyet a nagyobb, háztartási készülékeket árusító üzletekben szerezhetünk be. 


  • A ház, illetve lakás szigetelésekor páramentesítő szigetelés használatával nagymértékben elkerülhető a penészesedés kialakulása.  
  • A vízszivárgásokat, illetve –csepegéseket mindenképpen el kell hárítani, hiszen a csöpögő csap, vagy éppen a szivárgó radiátor környéke legalább annyira a penész melegágya lehet, mint a párásodó ablak vagy a sarkokban lecsapódó pára. A szivárgás esetén szóljunk vízszerelő szakembernek.
  • A helyiségekfestésekor adjunk a keverékhez penészgátló adalékot, ezzel is elejét tudjuk venni a nem kívánt gombásodásnak. A fürdőszoba vagy a konyha tisztításakor használjunk penészölő szereket is, illetve ne hagyjunk ruhákat az olyan helyeken - mint például a pincében - ahol sok a nedvesség.
  • Soha ne toljuk a bútorokat közvetlenül a falra, mert így nem szellőzik megfelelően, és mögöttük könnyedén megkezdődik a penészedés!
  • Ha van terasz, még hűvösebb időben is érdemes kivinni a ruhákat száradni. Amennyiben csak bent tudunk kiteregetni, úgy rendszeresen szellőztessük ki a lakást!
  • Ellenőrizzük a szobanövények víztálcáját és győződjünk meg, hogy a víz nem halmozódott fel.
  • Tisztítsuk ki sűrűn az ereszcsatornákat, hogy a víz megfelelően el tudjon folyni.
  • Segítsük a levegő áramlását és szellőztessünk, hagyjuk nyitva az ajtókat, hogy ezzel segítsük a levegő áramlását lakásunkban! 

A legfontosabb, amit tartsunk észben: a páralecsapódás az első jele az esetleges penészesedésnek, mert ez kiváló környezetet teremt az ilyen gombafélék növekedéséhez. Amint megjelentek a gombásodás jelei, a lehető leghamarabb vegyük fel ellenük a harcot és szabaduljunk meg tőlük!

Penész szobafestés szigetelés

Ha már kialakult a penész


  • Penészölő termékkel könnyedén eltávolíthatjuk a már kialakult, problémás helyeken jelentkező gombákat. 
  • Soha ne öntsünk össze többféle tisztítószert, mert ilyenkor az egészségre veszélyes klórgáz szabadulhat fel.
  • Amikor penészölő anyagokkal tisztítunk, nyissuk ki az ablakot, hogy megfelelő szellőztetést biztosítsunk. 
  • Mindig viseljünk védőkesztyűt és szemüveget a penész eltávolításakor. 

Penész festés szigetelés

Ha mindezek nem segítenek

Ha az ingatlanban szerkezeti problémából adódó penészedés van, mindenképpen érdemes egy szigetelési szakember segítségét kérni. Megéri egyszer egy nagyobb összeget rákölteni a problémára, mint éveken át hiába küzdeni vele, és ezzel veszélynek kitenni magunkat és családunkat.

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel:
Szakember kereső hirlevél