Bádogos mesterek Tótújfalu -n

Szakértő Bádogos Bádogos telefonszáma elérhető SVGS

38
0

Bádogos Generálkivitelezés Kerítés építés

Ön csak megálmodja… mi pedig megépítjük.” Volt egyszer egy ház, amely csendben állt egy utca végén. Megélt már sok mindent: esőt, szelet, napsütést – de a teteje elfáradt, a falak pedig vágytak egy kis törődésre. A tulajdonosa minden nap ránézett, és sóhajtva gondolta: „Jó lenne egyszer újra erősnek, szépnek látni…” De az álom mindig csak álom maradt… amíg egy napon nem érkezett egy csapat, akik nem féltek megfogni a szerszámot. Mi voltunk azok. Mi vagyunk azok, akik elé teszik a létrát, felmennek a tetőre, kicserélik, kijavítják, megépítik, amit más csak halogat. Akik a kövekből falat húznak, a téglából biztonságot, a munkából pedig otthont teremtenek. Nálunk nem csak munka kezdődik, amikor megérkezünk – hanem történet. Egy történet, ahol Ön megálmodja, mi pedig megvalósítjuk. Ahol a régi tető helyén új születik, a gyenge falak helyén erős áll, a bizonytalanság helyett pedig nyugalom költözik a házba. Mi ott vagyunk a kezdetektől: – amikor még csak egy elképzelés él a fejében; – amikor megmutatja, milyen lenne álmai otthona; – amikor kimondja: „Szeretném, ha valaki végre megcsinálná…” És onnantól nincs többé halogatás. Mi munkát, időt, erőt teszünk bele – Ön pedig végre fellélegezhet. Legyen szó tetőfelújításról, cserepezésről, kőműves munkáról, falazásról, javításról vagy teljes megújulásról, mi ott leszünk, és úgy készítjük el, mintha a saját otthonunk lenne. Mert a történet mindig ugyanúgy végződik: Ön megálmodja. Mi elkészítjük. És a háza újra büszkén áll,a szíve pedig repes a boldogságtól! Kérem keressenek fel telefonon egy további egyeztetés céljából, amikor meg tudjuk beszélni a felmérés időpontját. 06-30/589-2991 vagy a svgsmkls00@gmail.com
TeMestered index: 7.3
Vállalok munkát Tótújfalu területén

Bádogos telefonszáma elérhető Gàl Zoltàn

0
0

Bádogos Szigetelés Aszfaltozás

Űdv Gál Zoltán vagyok 1997 óta dolgozom az építőiparban Válalom Építő mesteri munkák végzését! Mottóm:Egy reménybeli megrendelő megkérdezte, mennyibe kerül elvégezni ezt a munkát.... Válaszoltam neki: 1500.000ft Azt mondta: Olyan sok pénzt ezért a munkáért? Megkérdeztem: Szerinted mennyibe kerülne? Erre ő válaszol: 800.000 Ft  maximum... Ez elég egyszerű munka, ugye? - 800.000 Ft gyere és csináld meg magad. - De.... nem tudom, hogy kell. - 800.000 Ft ért megtanítalak, hogyan kell. Tehát amellett, hogy megtakarítok neked 700.000 Ft megkapod a tudást az összes többi alkalomra. Tetszett neki és beleegyezett. - De ahhoz, hogy elkezdjük: kellenek szerszámok: hegesztő, daráló, fűrész, fúró, hegesztő, kesztyű stb... - De nincs meg ennyi felszerelésem, és minek venném meg mindet egy munka kedvéért. - Nos, akkor még 300.000 Ft kölcsönzöm neked a cuccaimat, hogy meg tudd csinálni. - Oké, azt mondja. - Rendben! Kedden várlak, hogy elkezdd ezt a munkát - De kedden nem tudok, csak ma van időm. - Sajnálom, de csak kedden vagyok elérhető, hogy megtanítsalak és kölcsönadjam a cuccaimat. A többi nap más ügyfelekkel van elfoglalva. - Rendben! Ez azt jelenti, hogy fel kell áldoznom a keddi napom, félbe hagyni a feladataimat. - Hát...így van. De elfelejtettem mondani, ahhoz, hogy magad végezd a munkádat, fizetned kell a dologi költségeket is. - Hát azok meg mik? - Bürokrácia. Adó, ÁFA, biztosítás, TB, egészségügy, stb. - Jaj ne!... De hogy elvégezzem ezeket a feladatokat, több pénzt fogok elkölteni és sok időt pazarolok el! Na jó, akkor de minél előbb! - Rendben! Minden anyagot elkészítek neked, amire szükséged van. A teherautó rakodása hétfő este vagy kedd reggel történik, 6-kor kell jönnöd. Ne felejts el időben lenni, hogy elkerüld a dugókat és időben legyél - Ne már! Túl korán van nekem! Később szoktam felkelni. - .................. - Tudod, gondolkodtam. Jobb, ha te elvégzed a munkát. Inkább fizetnék neked 1500..000 Ft  Ha én csinálnám, nem lenne tökéletes és sokkal többe kerülne nekem. Ha fizetsz egy munkáért, különösen szakmunkáért, nem csak a felhasznált anyag az, amiért fizetsz, hanem: - Tudás - Tapasztalat - Tanulmány - Eszközök - Szolgáltatások - Munkaidő - Pontosság - Számonkérhetőség - Profizmus - Pontosság - Garancia - Szabadalmak - Áldozatok - Biztonság és biztosítás - Adók - Bürokrácia Senki sem tudja megítélni mások munkáját pusztán az árak alapján. A tényleges költségeket csak akkor tudhatod megbecsülni, ha egy adott munka elvégzéséhez szükséges összetevőt ismered. Tisztelettel:Gál Zoltán
TeMestered index: 2.3
Vállalok munkát Tótújfalu területén

Jakab janos

0
0

Bádogos Ács, Tetőfedő

 Ház tetőfedő Tetőfedés Bádogozás Családi házak, társas házak, ipari épületek, tetőfedő, bádogos munkáit vállaljuk! Családi házak tetőfedése 20% kedvezménnyel! Hívjon minket most! Ismerje meg szolgáltatásainkat! Tetőfedés Cserepes tetőfedés Cseréplemezes fedés Állókorcos tetőfedés Trapézlemezes tetőfedés Zsindelyes tetőfedés Rézlemezes tetőfedés Tetőfelújítás Legyen szó palatetőről, cseréptetőről, zsindelyről vagy trapéztető felújításról, ha tető, akkor biztosan tudunk segíteni! Sok éves tapasztalattal rendelkezünk különböző tetőfedések felújításában, legyen szó palatetőről, zsindelytetőről, lemezes tetőkről vagy cserepes tetőfedésről. A tetőfelújításokat a tetőszerkezet cseréjével vagy javításával is elvégezzük, ha szükséges. Szakmai tanácsokkal segítjük megrendelőinket, garantálva a profi kivitelezést és az időállóságot. Palatető felújítás Cseréptető felújítás Zsindely tetőfelújítás Lemeztetők felújítása Tetőjavítás Segítünk megóvni tetőfedését, megszüntetjük a szivárgást és segítséget nyújtunk a tető strukturális megőrzésében. Kevés dolog zavaróbb annál, mintha felnézne a mennyezetre és beázást látna. Ekkor már igen aggasztó helyzet nem csak a lakástulajdonos számára, hanem bonyolult probléma a képzetlen szakemberek számára is. A tető javítása szakképzett szakembert igényel. Cégünk folyamatosan azon dolgozik, hogy hogy magas minőségű tetőfedő szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek. Bádogozás A bádogos szolgáltatásaink része az ereszcsatornák építése és javítása, különböző lemeztetőfedések, párkányok fedése. A bádogos munkák kivitelezése során a következő területeken tudjuk az ön igényeit kiszolgálni: lemezfedések készítése, ablakpárkányok, kémény és falszegélyek, függő és fekvőeresz csatornák, lefolyók, vízgyűjtők, vápák, hattyúnyak, kiköpők, oromszegélyek, ereszszegélyek, hajlatbádogok, véglemezek, szegletdíszek, tetőkibúvók vagy új szerkezetek kialakítása, gyártása és beépítése. A tetőfedő bádogos munkák mellett vállalunk kovácsoltvas kerítések építését is. ... Rólunk Vállalkozásunk évtizedek óta szolgálja ügyfeleit, elkötelezve a minőségi tetőfedés iránt. Válasszon minket és nem csak háza, hanem az épület környékén található kiegészítő építmények is igényesen kivitelezettek és esztétikusak lesznek. Ház Tetőfedő Kapcsolat! Keressen elérhetőségeinken, és amilyen hamar tudunk, segítünk! HÍVJON MINKET BARANKA JÁNOS  haztetofedo@gmail.com Az ország bármelyik részén vállalunk tetőfedő munkát! Küldön üzenetet! Tetőfedés, bádogozás. Családi házak, társas házak, ipari épületek, tetőfedő, bádogos munkáit vállaljuk!
TeMestered index: 0.3
Vállalok munkát Tótújfalu területén

Bádogos Tótújfalu területén, hogyan válasszunk?